2014. október 10., péntek

CHAPTER TWENTY

Hai babes!
Rész. Nem húzom az időt, késő van. Remélem tetszeni fog. Csók, jó olvasást! xx
__________________________________________________

Napokig nem tudtam kiheverni a történteket, pedig Austin teljesen úgy viselkedett, mintha nem történt volna semmi, akárhányszor összefutottunk, nem látszott rajta semmiféle érzelem. Ellenben velem, aki - bár próbáltam elfojtani az érzéseim, valamint maradéktalanul fagyosnak és kimértnek mutatkozni - mindig kudarcot vallottam.

Úgy éreztem megőrültem és talán csak beképzeltem az egészet, sem a hajó, sem pedig a szobámban lezajlott események nem voltak valósak, de aztán csak magam elé kellett képzelnem az arcát és az ajkát az enyémen, hogy tudjam, ilyet semmiképpen nem tudnék magamtól kitalálni. 

Az Austin miatt érzett kimondatlan dühöm és elkeseredettségem azzal próbáltam kompenzálni, hogy hálásan fogadtam Wesley minden felém irányuló gesztusát és a közeledését. Legbelül persze tudtam, hogy ez hosszú távon nem megoldás, de olyan tehetetlen voltam, hogy akkor ez tűnt a legjobb megoldásnak. Hezitálás nélkül mondtam igent, amikor Wes egyik nap suli után ebédelni hívott és figyelmen kívül hagytam Desiree helytelenítő pillantásait. Már ő is tudott a második csókról, de mikor elmondtam neki, csak legyintett és rávágta: "sejtettem, hogy ez lesz". Persze, ő megmondta, hogy Austin hormonjai nem nyugszanak és igaza is lett.

Éppen a folyosón baktattam a szekrényem felé, hogy összeszedjem a cuccom és találkozzam Wes-szel az előcsarnokban, amikor Austin bevágódott mellém és két lépéssel elérte, hogy szembe fordulhasson velem, így késztetve megállásra.

- Hazaviszlek - jelentette ki, minden további nélkül.

Legelső meglepetésemben köpni-nyelni nem tudtam. Úgy látszik, sosem leszek képes megszokni, hogy Austin csak úgy felbukkan és meghökkentő dolgokat tesz vagy mond. - Nem kell - hárítottam el, miközben megpróbáltam kikerülni, de újra elém lépett. Páran a szemüket meresztették ránk és összesúgtak, kezdtük felhívni magunkra a figyelmet.

- Ne hülyéskedj, csak annyit kértem, hogy ülj be a rohadt kocsiba, hogy hazavihesselek - szűrte a szavakat összeszorított fogán keresztül és lejjebb hajtotta a fejét, így túlságosan is közel került hozzám, éreztem az illatát és akár könnyedén meg is csókolhattam volna. Ha akartam volna.

- Nem kell hazavinned - ismételtem meg és vele ellentétben, én teljesen nyugodt voltam. - Ebédelni megyek. Wesley-vel. Úgyhogy szólhatnál Michele-nek, hogy később érek haza, de ha gondolod, én is felhívhatom és akkor nem kell fáradnod - mosolyodtam el, hiszen tudtam, hogy számára is egyértelmű volt, az utolsó mondatot gúnyolódásnak szántam. - Ne csináld ezt, Austin. Úgy hisztizel, mint valami havibajos kis csaj - ráztam a fejem, hogy lássa, belefáradtam a vitába.

Egy pillanatig álltam a tekintetét, de olyan dühödten meredt rám, hogy kényszeredetten elkaptam a tekintetem. Mint kiderült, nem volt túl jó ötlet, mivel most már a folyosón tartózkodók közül mindenki minket bámult, még a hátul lévők is lábujjhegyre állva próbáltak elcsípni valamennyit a civódásunkból.

- Baszd meg, Gilbertet - morogta végül, úgy, hogy csak én halljam. - Vagy tudod mit? Majd ő megteszi, úgy is csak arra vár!

Leforrázva meredtem rá. Ez felért egy arculcsapással, mintha most visszaadta volna a múltkori pofont. Hogy volt képes ilyet mondani? Hogy volt képes, amikor ő játszik velem, ő teszi tönkre a napjaimat a folyamatos hangulatváltozásaival?

- Rohadj meg! - tört ki belőlem. - Mert neked aztán kurvára tisztességes szándékaid vannak, ugye?

- Nem ismered őt, Mad - ragadta meg a karom, ahelyett, hogy válaszolt volna a kérdésemre. - Nem olyan, amilyennek te hiszed.

Pengevékonyra szorítottam a szám és kitéptem magam a szorításából. - Téged sem ismerlek. Volt egy rövid időszak, amikor azt hittem, hogy igen, de hatalmasat tévedtem - sziszegtem az arcába, aztán kikerültem és otthagytam. 

- Ez az, szaladj csak hozzá!

- Menj a francba! - vágtam vissza. 

- Csak utánad!

- Fenébe! Francba! - szitkozódtam halkan, hiszen ahogy átvágtam a folyosón összegyűlt tömegen,  tudatosult bennem, hogy az iménti összeszólalkozásunknak a fél suli a fültanúja volt. Holnapra már mindenki tudni fogja, hogy Austin Mahone és Madelaine Carmichael a suli folyosóján esett egymásnak.

Hallottam a hátam mögött a csattanást, megkérdőjelezhetetlen volt, hogy Austin ököllel vágott rá az egyik szekrényre. - Ne erőlködj! - kiabáltam vissza. Ha már így állunk, mindenképp azt akartam, hogy az enyém legyen az utolsó szó.

Elhagytam a folyosót és az előcsarnokba siettem, ahol már ott várt Wesley, vállával könnyedén támaszkodott az egyik oszlophoz és figyelte, ahogy közeledem.

- Ne haragudj, hogy késtem. Feltartottak, de most már indulhatunk - lihegtem, amikor odaértem mellé.

- Ja, tudom - bólintott és tekintetét fürkészőn az enyémbe fúrta. Elpirultam a gesztustól és kapkodva a fülem mögé tűrtem a copfomból elszabadult hajtincset. - Biztos, hogy menni akarsz?

- Hallottad az egészet? - kérdeztem vissza csalódottan és a szégyenkezés hulláma söpört végig rajtam. Az egy dolog, hogy holnapra úgyis megtudta volna, de az teljesen más, hogy a saját szemével látta és hallotta, amiket Austin mondott.

- Nagyjából - rántotta meg a vállát, mintha egyáltalán nem lenne nagy dolog. Talán neki nem is volt, nekem viszont annál inkább. - De nyugi, már régóta nem veszem magamra, amit Mahone mond nekem. Mindig is irigy volt arra, ha nekem összejött valami és azt rendszerint magának akarta - magyarázta, miközben udvariasan maga elé engedett és elindultunk a sulitól nem messze lévő kis kajáldába.

- Ezt, hogy érted? - faggatóztam, mert a hanglejtéséből azt szűrtem le, hogy az én érkezésem előtt is történtek már dolgok, amik miatt ilyen rossz a két fiú viszonya. Jóformán két részre szakadt az iskola és míg az egyik fele Austint támogatta, addig a másik rész Weshez csapódott, ez pedig azzal, hogy én bekerültem a képbe csak még jobban kiéleződött.

- Hosszú lenne elmesélni. - Wesley megpróbálta hárítani a kérdezősködésem, de ez csak még kíváncsibbá tett. Valami van itt, amiről nem tudok, márpedig ha belekerültem a dolgok közepébe, nekem is jogom van megismerni a történetet.

- Mi pedig éppen egy hosszú ebédre megyünk, ahol bőven lesz időd elmesélni - válaszoltam neki, mire felnevetett és átkarolva a vállam, az oldalához szorított.

- Nem adod fel, amíg el nem mondom, igaz? - vigyorgott le rám, majd legnagyobb meglepetésemre egy puszit nyomott az arcomra.

- Túlságosan kiismertél - viccelődtem és próbáltam lazának mutatkozni, hogy elrejtsem a zavaromat.

Kétségtelen, hogy nem voltam közömbös Wes számára, ez az érzés pedig kölcsönös volt. Wesley-vel minden sokkal nyugodtabb volt, mindegy volt miről beszélünk, mindig megtaláltuk a közös nevezőt. Más talán ezt nevezte volna a tökéletes kapcsolatnak, de én máshogy gondolkoztam. Kedveltem a fiút, de amikor vele beszéltem vagy csak vele voltam, hiányzott minden izgalom. Viszont, Austin mellett sosem tudhattam, mi fog történni. Rengetegszer összevesztünk és sosem rejtettük véka alá a véleményünket, éppen ezért nem sok mindenben tudtunk megegyezni. Mégis ez vonzott még közelebb hozzá, ez az összeférhetetlenség. Vagy talán az, hogy tilos volt.

Ezért is határoztam el, hogy kiverem őt a fejemből és csakis Wesley-re koncentrálok. Kedves fiú, érdeklődik irántam és szeretem vele tölteni az időmet. Idővel talán sikerül megszeretnem.

Talán.

6 megjegyzés:

  1. Szia!
    Nagyon tetszik a blogod, a történet, meg minden úgy egyben. Nem szoktam sem pipálni, sem megjegyzést küldeni... már nem tudok mit csinálni, ezért a segítségedet kérném. Kezdő blogíró vagyok, és még sok mindent nem tudok... Megtudod nekem mondani, hogyan kell ezeket a pipákat betenni a bejegyzések végére?
    Nem lenne kedved kritikát is írni? :)
    Remélem nem baj, hogy ezt így ide írtam.
    Így tovább!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia!
      Először is, ne haragudj, hogy csak most fogok válaszolni. Ez viszont megmagyarázza, hogy (sajnos!) miért nem tudom elvállalni, hogy kritikát írjak a blogodról. Végzős lévén nincs sok időm, rengeteget kell tanulni, a részeket is csak azért tudom közzétenni, mert ezeket még a nyár folyamán megírtam. :)
      De köszönöm szépen a kedves szavakat, nagyon örülök, hogy tetszik a történet! xx

      Törlés
  2. Imádom!!gyorsan kövit :) <3

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm, és azt is, hogy mindig számíthatok a véleményedre! :) xx

      Törlés
  3. Elolvadooooook Austin nagyooooon cukiiiiii :D Baromi jó lett ez is,gyorsan kövit! <3

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Valóban, mondjuk Austin mikor nem az?! :D Köszönöm szépen, aranyos vagy! <3 x

      Törlés