CHAPTER TWENTY-ONE

Sziasztok!

Szombat van, az az, itt az ideje, hogy közzétegyem a következő részt. Főleg, hogy ma ünneplünk: ezúton is Boldog Szülinapot kívánnék egy drága olvasómnak. Isten éltessen, Virág! :)

És jó olvasást! <3 X

__________________________________________________

Miután leültünk az egyik asztalhoz és leadtuk a rendelésünket, tenyerembe támasztottam az állam és jelentőségteljesen néztem Wesleyre, közben az asztal lapján kopogtattam a körmeimet.

- Rendben, meggyőztél - nevetett fel végül rövid hallgatás után, mire elégedetten fészkelődni kezdtem a széken és kényelmesen elhelyezkedtem. - Tudod, régebben Austin és én elég jó haverok voltunk.

- Ti ketten? - Kétkedő arckifejezésem láttán újra elnevette magát és be kellett ismernem, imádtam a nevetését, ahogy a kis nevetőráncok megjelentek a szája sarkában - majdnem annyira tökéletesek voltak, mint Austin gödröcskéi.

- Nem túl hihető, igaz? De tényleg így volt - erősítette meg Wes, majd hozzátette. - Persze nem a legjobb barátok, az mindig is Constancio volt, de a kosár révén elég jól összehaverkodtunk.

- Mi történt, amiért most ennyire utáljátok egymást? - érdeklődtem kissé feszülten. Tudtam, hogy másodpercekre vagyok attól, hogy megtudjak egy olyan dolgot, ami talán nem fog tetszeni, ebben biztos voltam.

- Nem utáljuk egymást - rázta a fejét a velem szemben ülő fiú, majd egy pillanatra elhallgatott, mikor megjelent a pincérnő és lerakta elénk a tányérjainkat. - Ez inkább csak versenyhelyzet. 

- De miért versengtek? Nem lehetne csak egyszerűen, hogy megint jóban legyetek? - Szerettem volna, ha ez a két fiú - akik egyértelműen fontosak lettek nekem és akiket kedvelek, talán jobban is, mint azt szeretném - kibékülnek. Na és persze, ha nem hoznak minden alkalommal kínos helyzetbe, ha valamelyikükkel találkozom és ez nem tetszik a másiknak.

- Ez nem ilyen egyszerű, Maddy - csóválta a fejét Wesley. - Lissa és én tavaly együtt jártunk. Azután kezdtük el találkozgatni, hogy bekerült a pom-pom csapatba és nem sokkal utána összejöttünk. Három hónapot voltunk együtt, amikor közölte velem, hogy szakítani akar, mert nem bírja ezt a kötöttséget. Aztán két nappal később együtt láttam Austinnal, kézen fogva sétálgattak és nem úgy tűnt, mintha ez annyira zavarná Lissát meg a kötöttség iránti ellenszenvét.

- Nem! - tört ki belőlem akaratlanul is ez az egy szó és úgy éreztem, hogy a gyomrom apróra zsugorodik.

- Később azt is megtudtam, hogy akkor már egy hónapja folyamatosan találkozgattak a hátam mögött - tette hozzá Wesley és megrántotta a vállát, mintha nem jelentene neki semmit. Tudtam, hogy a fiúk gyűlölnek ilyesmiről beszélni és a világért sem ismernék el, hogy érdekli őket, de láttam a szemében, hogy fájt neki, amit az állítólagos barátja és barátnője tett. - Ezért viselkedik így veled, Maddy. Egyszerűen nem bírja elviselni, ha egy ilyen gyönyörű és kedves lány, mint te, a közelemben van és nem lehet az övé. Magának akar mindent és mindenkit. Bánom, hogy ezt nem vettem észre hamarabb és évekig a barátomnak tartottam egy ilyen embert - húzta el a száját keserűen.

Nem reagáltam a mondandójára, hallottam és felfogtam a szavakat, de képtelen voltam bármit is mondani. Ennyire félreismertem volna Austint? Tény, hogy voltak rossz pillanatai és sokszor igazi seggfejként viselkedett, de mégis... - a buli utáni éjszaka a fürdőben, a hajón és később a szobámban -, azok a pillanatok, a szavai olyan őszintének tűntek. Most pedig kiderül, hogy hazugság volt az egész? Csendben ültem és mellkasomat fájdalmasan szorította a tudat, hogy Austin nem is akar engem igazán. Nem akar velem lenni, csak azt, hogy Wes ne kaphasson meg.

- Tudom, hogy érzel iránta valamit - folytatta Wesley, mikor látta, hogy nem vagyok képes megszólalni. - De azt is, hogy engem is kedvelsz. És az is tudom, hogy ez most fura lesz és váratlan, de én is nagyon kedvellek és szeretnélek jobban megismerni - húzta féloldalas mosolyra a száját. - Szóval... mit gondolsz Maddy, lennél a barátnőm?

~***~

Alig csuktam be magam mögött az ajtót, lépteket hallottam és egy másodperc múlva Austin bukkant fel az előszobát és nappalit elválasztó ajtóban. Egy pillantást vetettem az arcára, amely most aggodalmat és bűntudatot tükrözött, de képtelen voltam tovább bámulni a zöldes szempárt. Úgy nem, hogy tudtam, semmi sem volt igaz abból, amiről én végig azt hittem.

Lerúgtam a cipőmet és megpróbáltam elmenni mellette, de utánam lépett és elkapta a csuklómat. Megpördültem, amitől kezem kicsúszott az övéből és olyan gyilkos dühvel meredtem rá, ahogy csak tudtam. Legszívesebben megütöttem volna, bántani akartam, úgy, ahogy ő bántott engem, mikor elhitette velem, hogy amiket mondott és tett, hogy az érzések, amikről beszélt, valódiak. De nem voltak azok. Csak egy nagy, színes papírba csomagolt hazugság volt az egész.

- Nézd Maddy, én sajnálom, hogy úgy neked estem a suliban - bukott ki Austintól és gyors, ideges mozdulattal a hajába túrt, ám most az egyszer nem hozott lázba ez a mozdulat. - Csak dühített, hogy azok után, ami a hajón és a szobádban történt, te még mindig foglalkozol azzal a...

- Azzal a seggfejjel? - vágta közbe, szinte kiabáltam. - Tudod Austin, én nem Wesley-t illetném ezzel a jelzővel, azok után, amit ma megtudtam!

- Miről beszélsz? - ráncolta a homlokát értetlenkedve és előre lépett, de elutasítóan kinyújtottam a kezem, hogy távol tartsam magamtól.

- Miért nem elég neked Lissa? Miért kellek én is? - emeltem fel a hangom még jobban. - Vagyis ez nem jó szó, mert nem kellek neked, igaz? Egyszerűen csak nem akarod, hogy Wes bármit is kapjon, mert féltékeny vagy rá! És Desireenek igaza volt, naiv vagyok és hülye, amiért bedőltem neked, amikor te kezdettől fogva mindent csak azért csinálsz, hogy Wesley-nek rossz legyen! Valld be, hogy csak egy újabb játékszer vagyok a mocskos kis játékotokban! - Már hisztérikusan visítottam és hálát adtam az égnek, hogy Michele nincs itthon és nem hallja, különben hatalmasat csalódna bennem.

- Elég legyen már! - ragadta meg a két kezem Austin. - Mit mondott neked az a szemétláda?

- Csak az igazat! - szegtem fel a fejem és harciasan néztem a fiúra.

- Ne játszadozz Maddy!

- Hogy Lissa veled csalta meg őt! Hogy miközben Wes-szel járt, a háta mögött veled kavart! Hogy a barátod volt, te mégis hátba szúrtad! És, hogy most velem is ugyan ezt tervezed! - sziszegtem az arcába. - Nem értem, mit vártam tőled!

- Ez rohadtul nem így volt - hunyta be a szemét és vett egy mély levegőt, talán, hogy lehiggadjon. - Hagy mondjam el, csak hallgass meg!

- Ez szép, de az a helyzet, hogy nem hiszek neked, úgyhogy ne fáradj - forgattam meg a szemem és megpróbáltam kiszabadítani magam a kezei közül.

- Éppen most szakítottam miattad Lissával, úgyhogy ne csináld ezt a szarságot! - Szorítása erősödött rajtam, az ujjai szinte belemartak a karomba és össze kellett szorítanom a számat, hogy ne kiáltsak fel fájdalmamban.

- Austin, ez fáj - suttogtam, miközben egy könnycsepp gördült végig az arcomon, nem csak a sajgó kezem, de az egész helyzet miatt.

Ezt hallva a fiú azonnal elengedett, így hátráltam pár lépést, tenyeremet a fájó pontra szorítottam, könnyeim megállíthatatlanul törtek elő. - Ne haragudj Mad, én csak... nem gondolhatod ezt. Hinned kell nekem - csóválta a fejét elkínzott arccal.

- Már nem számít, mit gondolok. Wesley megkért, hogy legyek a barátnője és én igen mondtam. Többi nincs miről beszélnünk - adtam meg a kegyelem döfést.

Kár, hogy nekem ez ugyanannyira fájt, mint neki.