2014. augusztus 18., hétfő

CHAPTER FIFTEEN

Sziasztok Drágák!
Egy hosszú és fárasztó nap után végre meghoztam a részt, amiben tovább taglalom, mi is történik még a hajón Maddyvel és Austinnal. Remélem tetszeni fog, habár mostanában nem jön annyi visszajelzés, amiből ezt eldönthetném... lényegtelen. Szóval... nem azt mondom, hogy elérkeztünk a történet feléhez, de kétségtelen, hogy valahol arrafelé tapogatózunk. Viszont - semmi pánik, lesz még izgalom bőven! Ehhez a részhez pedig jó olvasást! :)

Ui.: Az előző részhez érkezett kommentekre ismételten csak válaszolni fogok, amint lesz időm! X
_________________________________________________

A rövid szóváltásunk után egyértelműen kínos csend uralkodott közöttünk, azt hiszem, nem igazán tudtuk, ezek után mit is kéne mondanunk egymásnak, ezért inkább a hallgatást választottuk. Míg Austin kioldotta az utolsó köteleket is, én leültem a hajó orrában elhelyezett puha fotelek egyikébe és a korlát fölött kibámultam a vízre. 

Kisvártatva megéreztem az enyhe lökést, ami azt jelentette, hogy elindultunk. Austin a mögöttem lévő irányítópulthoz állt, beindította a motort és kikanyarodott a kikötőből. Meglepően biztos kézzel irányította a hajót, így a kezdeti félelmem csillapodott egy kicsit, bár még mindig óvakodtam a hirtelen mozdulatoktól, nehogy valamilyen módon mégis a vízben kössek ki. Őszintén szólva kicsit sem voltam biztos benne, hogy túlélem ezt a napot.

Már jócskán benne voltunk a délutánban, a nap arany színűre festette a hullámokat, amiket megtört a vizet hasító Genevieve. Gyorsan haladtunk, de csak annyira, hogy a szél jólesően csapjon az arcomba. Időközben közelebb merészkedtem a hajó széléhez és letelepedtem a padlóra. Kibújtam a cipőmből, kinyújtóztattam a lábaimat a kellemesen felmelegedett deszkákon a talpam alatt és fejemet felemelve, szemem lesütve hagytam, hogy a menetszél összekócolja a hajam és lehűtse az arcomat.

Körülbelül negyed óráig haladtunk ilyen tempóban, aztán érzékeltem, hogy lelassítunk, végül leállt a motor. Meglepetten nyitottam ki a szemem,  azt hittem, talán valami gond van a hajóval és már éppen rákérdeztem volna Austinnál, amikor a fiú lehuppant a mellém.

Ugyanúgy, ahogy néhány másodperccel ezelőtt én, könyökére támaszkodva hátradőlt, lehunyta a szemét és a nap felé fordította az arcát, miközben a hajó lassan ringatózott alattunk - vagy inkább velünk együtt. Az arca nyugodt volt, úgy sejtettem szándékosan állította le a járművet, ezért én sem aggódtam tovább. Így inkább - mivel most nem kellett tartanom attól, hogy az átható, zöld szempár belemélyed az én tekintetembe - volt időm szemügyre venni Austin vonásait.

A haja összekuszálódva hullott a homlokába és keresztülfogta hosszúkás, keskeny arcát. Tekintetem tovább siklott és most szépen, finoman ívelt száját figyeltem meg, amin most kis mosoly játszott. Valószínűleg ez az a testrésze, amit a legjobban szeretnek rajta a lányok, de én tudtam, hogy bármilyen csábítóak is a telt ajkak, sokszor nagyon is bántó és fájdalmas dolgokat tudnak mondani.

Annyira elmerültem az arca - jobban mondva szája - tanulmányozásában és abban, hogy megpróbáljam kitalálni, a lányok vajon miért vannak úgy oda érte - és azt is, hogy engem mi fogott meg benne -, emiatt nem vettem észre, hogy időközben kinyitotta a szemét. Viszont ahogy felemeltem a fejem és pillantásom találkozott az övével, éreztem, hogy azonnal elvörösödöm. Nem is a tekintetétől, sokkal inkább a ténytől, hogy rajtakapott, amint illetlenül megbámultam.

- Ne haragudj az előbbiért - bukott ki belőlem.

- Semmi baj, nézz csak nyugodtan. Már hozzászoktam, sok mindenkire ilyen hatással vagyok - nyugtatott meg és úgy tűnt, teljesen komolyan gondolja, amit mond.

Egy másodpercre megengedtem magamnak, hogy hitetlenkedve felhorkanjak és még egy rosszalló szemforgatást is társítottam hozzá, aztán rendeztem a vonásaimat és emlékeztettem magam, hogy éppen bocsánatot akartam tőle kérni.

- Úgy értem, az azelőttiért, tudod, a Lissa-dolog miatt. Semmi jogom eldönteni, hogy kit és hová viszel, inkább örülnöm kellene, hogy elhoztál, mert ez tényleg csodás és... - Csak úgy ömlöttek belőlem a szavak,  egészen addig, amíg Austin vigyora szemet nem szúrt. - Mi... Mi az? Most meg miért vigyorogsz így? - kérdeztem összezavarodva. Úgy éreztem magam, mint aki lemaradt valami viccesről, de mindenki más képben van rajta kívül.

- Szóval, tetszik a randi. - Austin szájából ez inkább hangzott kijelentésnek, mint egy szimpla kérdésnek.

- Tetszik - bólintottam rá rövid gondolkodás után. - Attól függetlenül, hogy ez nem randi.

- Madelaine. - Különös. Általában nem szerettem, amikor valaki a teljes nevemen szólított, túl komornak, hivatalosnak találtam, de Austin szájából még ez is másképpen hangzott, ezért nem tiltakoztam. Egyébként is, azzal csak rontottam volna a helyzeten, ha a kezébe adok egy ilyen információt. - Valld be, hogy ez egy randi.

- Austin. - Megpróbáltam utánozni a hanglejtését és komoly maradni, de az arcom megrándult a visszafojtott nevetéstől. - Nem, nem az - mosolyogtam rá, de közben tiltakozóan ráztam a fejem.

- Mivel tudlak meggyőzni, hogy elismerd?

Mutatóujjamat a számhoz emeltem és úgy tettem, mint aki erősen gondolkozik. - Ugorj egy hátra szaltót a hajóról - böktem ki kuncogva, biztos voltam benne, hogyha ezt az őrültséget kérem, majd meghátrál és lezárhatjuk ezt a témát. Úgy látszik nem sikerült eléggé kiismernem.

Austin arca felderült és már állásba is tornázta magát. - Kezdhetted volna ezzel is - mondta, mire elakadt a lélegzetem.

- Nem gondoltam komolyan - ráztam a fejem, de Austin már lekapta magáról a pólóját és a hajó széléhez lépett, készen rá, hogy megtegye, amire kértem. - Austin, fejezd ezt be! - szóltam rá erőteljesen, viszont úgy tett, mint aki meg sem hallotta. Szembefordult velem, most már ott egyensúlyozott a korlát szélén. - Rendben! Oké, ez egy randi, nyertél! Csak gyere le onnan! - adtam meg magam és szinte hisztérikusan kiabáltam rá a fiúra. Nem úgy nézett ki, mintha meghatotta volna.

- Késő - vigyorgott rám és elrugaszkodott.

Nem tudom, hogy a csobbanás vagy a sikításom hallatszott-e hamarabb, vagy, hogy honnan vettem annyi bátorságot, hogy a korláthoz rohanjak, vészesen közel a vízhez, mindenesetre megtettem és kétségbeesetten meresztgettem a szemem, hátha megpillantom Austint, de csak az ugrása által keltett hullámokat láttam.

- Austin! Austin, ez egyáltalán nem vicces! - Olyan hangosan kiabáltam, hogy a torkom fájdalmasan kaparni kezdett, de nem kaptam választ. A fiú nem bukkant fel, én pedig pánikba esve rohangáltam a korlát mentén, hátha mégis meglátom valahol.

Váratlanul ért, amikor hátulról két kéz fonódott körém és egy vizes mellkasnak csapódtam. Belém szorult a sikoly, a levegővel együtt, ahogy megfordultam az ölelésben és felnéztem a víztől csöpögő, de láthatólag nagyon is elégedett Austinra. Egyszerre öntött el megkönnyebbülés és düh, amikor rájöttem, hogy végig csak szórakozott velem.

Kellett egy másodperc, hogy összeszedjem magam, akkor viszont eltávolodtam Austintól, vettem egy nagy levegőt, aztán nekiestem. Ököllel ütöttem a mellkasát, miközben mindenfélének lehordtam, ami csak eszembe jutott. Jólesett kiadni magamból a dühömet, egy iszonyúan hosszú pillanatig megfordult a fejemben, hogy Austinnal valami szörnyűség történt és csakis miattam, hiszen én hajszoltam ebbe bele. Tegyük hozzá, nem gondoltam volna, hogy valóban megcsinálja.

- Mad! Maddy, elég! Au, ez fájt! - emelte fel a hangját Austin, amikor az egyik ütésem keményebben betalált. - Hagyd abba! Elég már, hallod? - szólt rám, megragadta a csuklóimat és magához szorított, így megakadályozva, hogy tovább ütlegeljem. Pedig nagyon szívesen megtettem volna.

- Engedj el, még csak most jöttem bele - sziszegtem és megpróbáltam kifeszíteni legalább az egyik kezem, de túl erősen fogott.

- Azt elhiszem - motyogta. Kicsit megrázta a fejét, amivel vízcseppek záporát zúdította rám nedves hajáról.

Ahogy a hideg cseppek elérték az arcom és nyakam felhevült bőrét, kicsit magamhoz tértem. Mély levegőt vettem, igyekeztem szabályozni a légzésemet és csak most - miközben felnéztem Austinra - tudatosult bennem, hogy úgy viselkedtem, mint egy hisztis, buta liba.

Valamint az is, hogy még sosem voltam ilyen közel hozzá.

24 megjegyzés:

  1. Kicsit tobbet is irhatnal,de egyebkent megfelelo ♥3♥

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Fogok még kicsit többet, kicsit kevesebbet is, de ebbe a fejezetbe ennyi fért - jobban mondva ennyit terveztem. De azért örülök, hogy tetszett. :)

      Törlés
  2. Úristen!!Hát ez király lett,Austin nagyon gonosz!!de vicces is volt amikor Mad ütötte!:)siess a kövivel,puszi ♥

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nem Úristen, csak én! Viccen kívül, Austin tényleg eléggé megijesztette Mady-t, de azt hiszem, a lánynak sikerült visszaadnia ezt! :)
      Sietni nem fogok, de a szokásos időben hozom a részt, ígérem! Puszi, xx

      Törlés
  3. Siess... Es ne kelljen ilyen solat varni :'( imadom!!!!!!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Négy-öt nap az igazán nem sok drága! :) De boldog vagyok, hogy szereted a blogot! X

      Törlés
  4. háát igen... jó lenne ha nem hagynád így abba :OOO amúgy édes lett :333♥ x kövit

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Drága!
      Azt hittem szeretitek a függővéget! :D Szerintem jó így a vége, elég izgalmas ahhoz, hogy várjátok a következőt! Örülök, hogy tetszett! <3 x

      Törlés
  5. Annyira szepen fogalmazol. A resz pedig nagyon cuki lett. Mar nagyon varom a kovetkezo reszt ❤

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Drága J. Red!
      Köszönöm szépen, aranyos vagy. Próbálom minél szebben kifejezni az egyes dolgokat és kerülni a szóismétlést, valamint a helyesírási hibákat, hogy esztétikusabb legyen a blog. :)
      Hamarosan érkezik! X

      Törlés
  6. Válaszok
    1. Köszönöm Viru, én meg téged és ez egyáltalán nem hihetetlen! :)

      Törlés
  7. Hát ez eszméletlen!!imádom,alig várom azt a pillanatot amikor először csattan el a csók,siess a kövivel!!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Drága Névtelen!
      Először is, egy név jó lenne, hogy tudjam, kinek kell megköszönnöm a szép szavakat. Másodszor pedig, a csókra még várni kell, de talán már nem is olyan sokat. (Ha lesz egyáltalán, mert azt ugye nem tudhatjuk. :D)
      Mindenesetre köszönöm és igyekszem! :)

      Törlés
  8. Istenem... Hallod, te lány?! Kicsinálsz engem ezekkel a részekkel! Tisztára tudathasadásos leszek!!! Hrrr........
    Kövi?
    Brin:)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Drága Brin!
      Ne haragudj, nem állt szándékomban ilyet tenni! Remélem azért maradsz a továbbiakban is, hogy megtudd, mi lesz! :)
      Következő holnap, az az a szombati napon! :) X

      Törlés
  9. Uramisten ez annyira jo siess ahogy csak tudsz:) imádom <3

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm szépen, Drága! Igyekszem, és holnap hozom is a részt! :) X

      Törlés
  10. Ne mááááar! Komoly itt hagytad abba vagy én vagyok vak és nem látom a többit:D ? Annyira jó lett,hogy azt el mondani nem lehet! Imádom a karaktereidet es ahogy fogalmazól. Teljesen átélem! Siess a kövivel! <3

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Drága!
      Nem, semmi gond a látásoddal, tényleg ez a rész vége! Köszönöm szépen a dicséretet, örülök, hogy tetszik! A szereplők már nekem is a szívemhez nőttek, nehéz is lesz majd megválnom tőlük, ha befejeződik a blog.
      Holnap pedig érkezik a következő! :)

      Törlés
  11. georgina (ez az igazi nevem! :D)2014. augusztus 20. 2:57

    Muhahaha. Ez nagyon jó rész lett! :D Maddie meg ne féljen már ennyire a víztől! :D Amúgy én is csak azt tudom mondani, hogy nagyon jól fogalmazol. :) Amúgy már rég hallottunk Desiree-ről. ;) A képen amúgy ugye nem Austin van?

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Drága georgina!
      Örülök, hogy tetszik! Maddy helyében én is félnék, ha nem tudnék úszni! :D Neked is köszönöm szépen, végtelenül aranyosak vagytok! Hamarosan Desiree is visszatér, nyugi! És de bizony, az Austin, de ne kérdezd, hogy melyik videóból szedtem a gifet, mert már nem tudom! :D X

      Törlés