2014. augusztus 28., csütörtök

CHAPTER SEVENTEEN

Drágák!
Elnézést a késés miatt, tudom, hogy tegnapra ígértem a részt, de nem voltam itthon, meg valljuk be, kedvem sem volt már este átolvasni, kijavítani és felrakni a részt, de most itt van! Vannak benne olyan dolgok, amit vártatok és olyanok is, amire talán nem számítottatok, de remélem azért tetszeni fog! Jó olvasást! :)
__________________________________________________

Austin ajkai az enyémekre tapadtak, először csak óvatosan, majd egyre követelőzőbben, amikor látta, hogy nem tiltakozom. Behunytam a szemem, közben még mindig a pólóját markoltam, teljesen elbódított, amikor megéreztem ajkain a pezsgő kissé kesernyés-édes ízét. Nem sok fiú csókolt még meg, de meg kell hagyni, Austin csinálta mind közül a legjobban. Gyengéd volt, mégis éreztem, hogy ő irányít és, hogy ezt milyen határozottsággal teszi.

Minden bizonnyal sokkal több tapasztalata volt ebben, mint nekem, de azt még én is meg tudtam állapítani, hogy ez a csók döbbenetes volt. Fenomenális. Csak néhány pillanatig tartott, aztán elhúzódott, én mégis úgy kapkodtam levegő után, mintha a maratont futottam volna le.

És csak ekkor döbbentem rá, hogy mit is csinálok éppen. Megszegtem a magamnak tett ígéretem, belehajszoltam magam egy olyan dologba, aminek úgy is csak csalódás lehet a vége. Hiszen ez nem alakulhat másképp. 

- Köszönöm - hebegtem sután, hogy mondjak valamit, majd az alkaromra támaszkodva megpróbáltam kicsúszni alóla, de követte minden mozdulatomat és nem engedte, hogy eltávolodjak tőle.

- Nagyon szívesen - lehelte az ajkaimra, mire borzongás futott végig az egész testemen. - De szeretnék többet adni ennél - tette hozzá egy kis mosollyal.

Ennél a mondatánál halkan felnyögtem, amit biztatásnak vehetett, mert közelebb nyomult és száját újra az enyémre szorította. Én azonban egyáltalán nem akartam, hogy folytassa, bármennyire is elgyengültem, ahogy ajka az enyémhez ért, miközben tenyere a derekamra simult és a pólóm szélénél matatott...

- Állj! - nyögtem, miközben mindkét kezem a mellkasára téve löktem el magamtól... akármennyire is fájt megtenni ezt a mozdulatot. - Ezt nem csinálhatjuk - jelentettem ki és megpróbáltam egy kis önuralmat csempészni a mozdulataimba, bár, ahogy a hangom elcsuklott és remegő kézzel simítottam hátra az egyik hajtincsemet, egyáltalán nem segített abban, hogy kellően határozottnak mutatkozzak.

- Már miért ne... Ó! - Ezt úgy mondta, mintha rájött volna, miért állítottam le, ami viszont lehetetlen. - Lissa miatt, ugye? Ez nem gond, úgy is azt terveztem, hogy szakítok vele, az utóbbi időben nem jövünk ki valami jól és...

Miközben hallgattam, hogy mit mond újabb problémával kellett szembesülnöm. Valójában egészen eddig eszembe sem jutott, hogy az írott törvény, valamint az én kis titkom mellett, a lány is megakadályozza, hogy ezt itt és most folytassuk... akármit is készültünk csinálni éppen. Még egy dolog, ami miatt aggódhatok és bűntudatom lehet. Már nem is tartom számon őket.

- Nem erről van szó - ráztam a fejem, ezzel pedig sikerült belé fojtanom a szót.

- Akkor meg miről? - tárta szét a kezét és hátrébb húzódott, amit most egyáltalán nem bántam. Az arcom még mindig égett és kapkodtam a levegőt, de közel sem az időjárási viszonyok miatt. A pezsgőtől még mindig kótyagos volt a fejem és erőlködnöm kellett, hogy ellen tudjak állni a belső hangomnak, ami fáradhatatlanul azt kántálta, hogy kússzak közelebb és csókoljam meg a velem szemben ülő, látszólag értetlenkedő fiút.

De nem ennek volt most itt az ideje. Sőt, valójában ennek meg sem szabadott volna történnie. Néhány mélyebb lélegzetvétellel kicsit megnyugtattam magam, csak annyira, hogy ezt Austinnal is közölhessem. - Én örökbefogadott gyerek vagyok - vezettem be a témát, mire úgy nézett rám, mint aki éppen most ütötte be a fejét és félő, hogy agyrázkódást kapott.

- Igen, ezzel eddig is tökéletesen tisztában voltam, de kösz, hogy rávilágítottál. - Hú, ez nehezebb lesz, mint gondoltam. Ha azt hittem, hogy ebből leesik neki, akkor most nem jöttek be a számításaim.

- Austin, az örökbefogadott gyerekek nem létesíthetnek semmilyen kapcsolatot az örökbefogadó személy gyermekeivel - világosítottam fel. - Ez lényegében olyan, mintha testvérek lennénk és a saját testvéreddel... - nem folytattam, beleborzongtam még csak a gondolatba is.

Pár másodpercig kifejezéstelen arccal meredt rám, aztán kitört. - És ezt nem tudtad azelőtt közölni velem, hogy megcsókoltalak?!

Hát, nem ezt vártam volna. Értetlenséget? Többnyire. Döbbenetet? Persze, ez érthető egy ilyen helyzetben. Talán még az "átvertek" érzés is belefér. Na de, hogy dühös legyen? Erre aztán nem számítottam. Konkrétan letámadott, amiért a pezsgőtől enyhén illuminált állapotomban nem tudattam vele egy olyan dolgot, amit a törvény világosan kimond, emiatt pedig egy egészen más módon is letámadott, nem sokkal ezelőtt. És bár nem éreztem jogosnak, mégis úgy gondoltam, hogy most nekem kell bocsánatot kérnem tőle.

- Sajnálom. Szólnom kellett volna - húztam el a számat, részben a bűntudattól, részben, mert zavart, hogy megint rám maradt a magyarázkodás rész.

- A fenébe, még szép, hogy szólnod kellett volna! - vágott vissza és idegesen túrt a hajába, mire torkomon akadt a tiltakozás. - Egyáltalán, mi a francért kértél rá, hogy csókoljalak meg, ha közben tudtad, hogy ez nincs megengedve a szabályzatban? - utalt arra, hogy ezzel több mint valószínű, hogy törvényt szegtünk.

- Nem tudom - vallottam be. Igazából ezen gondolkoztam, mióta kiejtettem azt a kérést a számon. Miért? Miért pont ezt kértem tőle?

- Minden "testvéreddel" ezt csináltad? - mutatta kezével az idézőjelet, még mindig úgy tűnt, hogy nagyon ki van bukva. De bármennyire mérges volt, ez a feltételezés, akkor is nagyon rosszul érintett és ez neki is kezdett leesni. - Bocs, nem úgy gondoltam - visszakozott, most már valamivel higgadtabban.

- Komolyan ezt feltételezed rólam? - kérdeztem rá halkan és bár egy részem nagyon is kíváncsi volt a válaszára, nem akartam azt hallani, hogy ilyennek gondol engem.

- Nem, egyáltalán nem - rázta a fejét és felém nyúlt. Aztán az utolsó pillanatban meggondolta magát és leengedte a karját maga mellé. - Csak mérges voltam, ennyi az egész. Meg váratlanul ért, hogy csókolózásért akár börtönben is kiköthetek. Ilyen még nem fordult elő velem - magyarázta, mire elnevettem magam.

A hangulat oldódni látszott, de még mindig érezhető volt az a feszültség, amit a tettünk okozott. - Meggondolatlanság volt ilyet kérnem, de többször nem fordul elő, ezt pedig elfelejtjük. Mintha meg sem történt volna, ez lesz a legjobb megoldás - tisztáztam a helyzetet, igaz, mintha ez nem tetszett volna Austinnak. Legnagyobb elképedésemre, szóvá is tette.

- És mi van, ha én nem akarom elfelejteni? - Ha nem látom, hogy mozog a szája és nem hallom, hogy ez bizony az ő hangja, el sem hiszem, hogy képes volt ilyet mondani. Az, hogy megdöbbentem, nagyon is enyhe kifejezés.

- Austin! - hördültem fel szörnyülködve. - El KELL felejtenünk - nyomta meg a kell szócskát, hogy nyomatékosítsam a mondandóm. - Ha ez kiderülne, komoly bírósági tárgyalásra számíthatunk - világítottam rá a helyzet súlyosságára. Hasztalanul.

- Nem vagyok hülye Mad, tudom, hogy mivel jár az ilyesmi - forgatta meg a szemét Austin idegességében. -  De nem mi választottuk ezt a helyzetet. Vigyázhatunk, hogy senki más ne tudjon róla - próbált meggyőzni.

- Nem lehet - tiltakoztam azonnal.

- Miért? Te talán nem akarod? Mondd azt, hogy nem éreztél semmit, amikor megcsókoltalak és máris elfelejthetjük ezt a témát - ajánlotta fel, mire keservesen felsóhajtottam és a tenyerembe temettem az arcom.

- Én csak... nem tudnánk titokban tartani. Valahogyan úgy is kiderülne és nekem nincs több húzásom - feleltem végül.

- Nincs több húzásod? Mire célzol ezzel? - vont kérdőre. Ettől féltem és tessék, újra belekerültem egy olyan helyzetbe, amire a legcsekélyebb mértékben sem vágytam.

- A múltban történt pár dolog, ami miatt szemmel tartanak. A legapróbb hiba és máris mehetek vissza az intézetbe. És én ezt nem akarom. - Ennél többet nem voltam hajlandó elárulni. Soha, senkinek nem beszéltem a botlásról, ami jócskán megpecsételte a múltamat és a jövőmet is. Austin pedig még mindig fürkészően nézett rám, ezért akármennyire is fájt, muszáj volt véglegesen leszerelnem. - És nem, nem éreztem semmit, amikor megcsókoltál. Legfeljebb a nyelved, amit le akartál nyomni a torkomon. - És ezzel visszatértünk az eredeti felálláshoz. Újabb okot adtam, hogy Austin utálhasson - ami az arckifejezéséből ítélve sikerült is -  miközben azt kívántam, bárcsak meg nem történtté tehetném az utóbbi egy órát.

De még az sem lett volna elég, mivel fogalmam sincs, mikor kezdtem így érezni Austin iránt. Azt viszont tudtam, hogy annak, ami 3 éve történt, nem szabad újra megtörténnie. Nem veszítek el még egy családot.

18 megjegyzés:

  1. Miért Fruzsi???Imádom!!a kövi részben muszáj magyarázatot adjál,hogy mi történt 3 éve Mad-el!!!siess a kövivel,puszi ♥♥

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Azért, hogy izgalmas legyen! És ha a következőben nem is, de hamarosan kiderül, hogy mi történt Maddy-val, amiért így viselkedik! :) x

      Törlés
  2. basszammeg *pardon* de most komolyaaan :'0 :(((( nem eleg a fosters, mèg ez is itt van nekem. haajjjj te lany, hozzad a kovi reszeket mert rohadt kivancsi vagyok 😱:0000 ❤️❤️x

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Drága! Értettem, igyekszem minél előbb hozni a részeket! <3

      Törlés
  3. Komolyan,ha a jó részek abbahagyásával ölni lehetne,már 17szer halott lennék! Annyira tetszett mint mindig :D . Siess a kövivel <3 !!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Drága happy hippie! Köszönöm szépen, nagyon aranyos vagy! És tarts ki, hamarosan derülnek itt ki dolgok! :) x

      Törlés
  4. georgina (ez az igazi nevem! :D)2014. augusztus 28. 14:58

    egyetértek Strawberry-vel. tényleg elég nekünk a fostersben brandon és callie bonyolúlt kapcsolata, itt van még ez is.:D de miért kell it abbahagyni? :'( :D ettől függetlenűl a rész tökeletes volt! kíváncsi vagyok mi történt Maddievel 3 évvel ezelőtt.. (kb. hány rész után tudhatjuk meg? :D vagy meg sem tudjuk? vagy ez titok.? )

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Drága!
      Most kicsit lemaradtam ugyan a sorozattal, ezért nem tudom, mi történik, azt viszont igen, hogy itt mi fog és annyit elárulhatok, hogy lesznek még izgalmak! :)
      És hogy hány rész után... talán olyan 4-5-öt mondanék, de még nem biztos! x

      Törlés
  5. IMÁDLAK. És imádom ezt az egészet!
    Köviiii?????? :D
    Brin:)

    VálaszTörlés
  6. Ne maaar :(
    Miert nem mondta el neki inkabb? Miert kellett ilyet mondania ...hogy nem erzett semmit..

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Hát, Maddy már csak ilyen... de előbb vagy utóbb kiderül, hogy hogyan fog ez folytatódni :)

      Törlés
  7. Fantasztikus lett.siess a következővel :-) :-)

    VálaszTörlés
  8. Te jóságos isten!!kövit most!!

    VálaszTörlés
  9. áááá!!!miért????

    VálaszTörlés