2014. július 25., péntek

CHAPTER ELEVEN

Hi darling!
Következő rész: pipa. Olvassátok és remélem, hogy tetszeni fog! Love ya'll so much! X
__________________________________________________

Nem tudom mi történt volna, ha egy autó nem jön éppen erre, de szerencsére ebbe nem kellett belegondolnom. Amint a három srác meghallotta a közeledő jármű motorjának zúgását, otthagytak minket és elrohantak.

Austin kicsit meggörnyedve állt és ahogy felegyenesedett, láttam, hogy vérzik a szája. Lassan elindult a szemközti oldalon parkoló kocsija felé, mi pedig felébredve a ránk telepedett dermedtségből, utána iramodtunk.

- Istenem, jól vagy?

Annyira remegett a lábam, hogy azt a pár lépést a kocsiig is alig tudtam megtenni, anélkül, hogy orra ne estem volna. Austin elkapta a karom, maga felé fordított és közelebb hajolt. Hátrahőköltem, először azt hittem, hogy meg akar csókolni, de végül ez hülye feltételezésnek bizonyult. Miért akarna pont engem megcsókolni, mikor van barátnője? Ráadásul nincs túl jó állapotban, nem hiszem, hogy most éppen ehhez lenne kedve.

- Te ittál? - kérdezte halkan, a tekintetéből semmi jót nem olvastam ki, ezért is örültem, hogy az igazat mondhatom.

- Nem - jelentettem ki fölényesen, csípőre tettem a kezem és mélyen a szemébe néztem, hogy biztos lehessen benne: nem viccelek és főleg nem hazudok.

Austin dühösen ráncolta a homlokát, nagyon úgy tűnt, hogy nem hisz nekem. Már azzal is sikerült felhúznia, hogy semmibe vette az aggódásomat és teljesen úgy viselkedett, mintha joga lenne megmondania, hogy mit tehetek és mit nem, de ettől a mozdulattól csak még idegesebb lettem.

- Tényleg nem ivott, de mehetnénk már? Kikészülök a drámázásotoktól, ráadásul egyre hűvösebb van - szólt közbe Dess és bizonyításul összébb húzta magán vékony kis kabátját.

- De érzem rajta az alkoholt - vágott vissza Austin, ezúttal Desiree-hez intézve a szavait. Komolyan kezdtem úgy érezni magam, mint egy kisgyerek, aki rosszalkodott, ezért most végig kell hallgatnia a szülei szidását. Ez viszont nem fog megtörténni.

- Igen, mert W...

- Mert valaki a kezembe nyomott egy poharat és kíváncsiságból belekortyoltam - előztem meg barátnőm válaszát. A legkevésbé arra volt szükségem, hogy Austin megtudja az igazat - hogy Wes adta az italt -, berontson és péppé verje Wesleyt... vagy egymást. Így is kapott már egy szép kis monoklit, aminek minden bizonnyal helye marad, a felrepedt szájáról már ne is beszéljünk. - Most már befejezhetnénk a szentbeszédet? Nem vagy az apám, sem a bátyám, de még csak a hozzátartozóm sem, hogy megszabd, mit csinálhatok! - teremtettem le Austint, majd fogtam magam, megkerültem a kocsit és bevágódtam az anyósülésre.

Pár pillanattal később Dess is követte a példámat és becsusszant hátra. A szélvédőn keresztül kinéztem Austinra, aki dühösen viszonozta a pillantásom, mire én fintorogva elfordítottam a fejem, ezután végre hajlandó volt beszállni és elindulhattunk haza.

Egyértelműen kínos és zavaró csendben telt az út Desiree-ék otthonáig. Ők valószínűleg azért nem szóltak, mert mindketten pipák voltak rám, engem meg emésztett a bűntudat, hogy miattam sikerült ilyen pocsékul az estéjük és ez még enyhe kifejezés.

Mikor Austin leparkolt Dess-ék behajtóján, még meg sem állt teljesen, Desiree már kivágta a kocsiajtót, majd szó nélkül be is csapta és elindult befelé. Gyorsan kicsatoltam a biztonsági övet és én is kiszálltam.

- Dess - szóltam utána óvatosan. - Minden oké?

Barátnőm megfordult és villogó szemekkel nézett rám. Ha nem ismertem volna, valószínűleg sikítva menekülök vissza a kocsiba, de így csak megilletődve pislogtam párat.

- Hogy minden rendben-e? Nem, semmi sincs rendben! Elhurcoltál egy buliba, ahol csak olyan emberek voltak, akiket ki nem állhatok, ránk szállt pár részeg seggfej, aztán hopp, jön Mahone, hogy hősiesen megmentsen, erre behúznak neki és kis híján laposra verik. Csak, hogy tudd, ez volt életem legrosszabb estéje - hadarta el egy levegővel, arca teljesen kipirult az indulattól. - Ezután meg kell gondolnom, hogy akarok-e barátkozni veled - tette hozzá, majd egy legyintésszerű intéssel elköszönt és eltűnt az ajtó mögött.

Visszakullogtam a kocsihoz és újra elfoglaltam a helyem Austin mellett. Tudtam, hogy Desiree mindig ilyen szókimondó, de most tényleg megijedtem, hogy komolyan gondolja. Mellesleg szörnyű bűntudatom volt, ahogy Austin arcára néztem, ami már kezdett kékülni és a szeme alatti rész kicsit megduzzadt. Összességében pocsékul éreztem magam és az estének még közel sem volt vége.

- Te tényleg ennyire hülye vagy? Anya világosan megmondta, hogy hívj fel, amikor haza akarsz jönni - torkollt le Austin és úgy tűnt, nem csak megjátssza, tényleg kibukott. Igen, valamiért számítottam rá.

- Tudom és sajnálom. De a francba is, azok a barmok megütöttek! - csattantam fel és még azt is figyelmen kívül hagytam, hogy hülyének titulált. Tényleg az voltam, hatalmas idióta. - Ezt meg kell mutatni egy orvosnak!

- Nem vészes - dörzsölte meg az ütés helyét, aztán fájdalmában felszisszent, ami megcáfolta az előbbi állítását.

- Szerintem meg igenis meg kell nézetned! - erősködtem, mire egy pillanatra felém fordult és felvonta a fél szemöldökét, ami nem volt valami szerencsés húzás, tekintve, hogy alig negyed órája intézték el az arcát.

- Ne próbáld elterelni a szót, Mad! Ez most nem rólam szól, te sokkal nagyobb bajban vagy. Ha ezt elmondanám anyának...

- Elmondanád? - ismételtem vékony hangon, egyáltalán nem erre a válaszra számítottam.

- Elmondhatnám, de nem fogom.

Vártam, hogy mondjon még valamit, de hallgatott, részéről lezártnak tekintette a beszélgetésünket és nem szándékozott közölni velem, hogy miért nem köp be Michele-nek... újra. Habár, amint meglátja az arcát, muszáj lesz elmondanunk, hogy mi történt.

~***~

Nagyon úgy tűnt, hogy Austin már nem akar szóba állni velem, még akkor sem mondott semmit, amikor hazaértünk és szándékosan becsaptam a kocsiajtót magam mögött, így próbálva kicsikarni belőle valamilyen reakciót. Az sem zavart volna, hogyha kiabál vagy kioktat, de csak szótlanul követett be a házba és ez a néma csend teljesen megőrjített.

Magam mögött hagyva Austint felrohantam az emeletre, minél hamarabb szabadulni akartam a társaságától. Gyorsan lezuhanyoztam és alaposan fogat mostam, hogy kiűzzem a számból az alkohol kellemetlen utóízét, de a bulin történteket és Austin dühös tekintetét nem tudtam meg nem történtté tenni. Még akkor is ezen járt az agyam, amikor a hátamon fekve próbáltam elaludni, de jobb híján csak a hold fényénél, a szobám ablaka melletti fa által kirajzolódó mintákat bámultam a plafonon. Ekkor jutott eszembe még valami, amit mindenképpen meg kellett tudnom tőle.

Kikeltem az ágyból és halkan kiléptem a folyosóra. Michele még nem ért haza, a ház teljesen sötét volt, egy helyiség kivételével. A fürdőszoba ajtaja félig nyitva volt és ahogy közelebb osontam, teljes rálátásom nyílt Austinra, akinek mindössze egy törölköző volt a derekára tekerve és a tükör előtt állt, próbálva eltüntetni az ütés nyomait.

Pár pillanatra még levegőt venni is elfelejtettem, ahogy végigfuttattam tekintetem széles vállain, kidolgozott izmain és kényszerítenem kellett magam, hogy elszakítsam tekintetem a csípőjétől. Így is elég kínosan éreztem magam, de az érzést csak tetézte, hogy amikor végre sikerült felnéznem, tudatosult bennem, hogy most már ő is engem bámul. Hát persze, az a francos tükör! Valószínűleg végig látta, ahogy őt figyelem.

Nem szólt semmit, mindössze kérdőn felvonta a fél szemöldökét, ami lassan a védjegyévé vált és be kell vallani, nagyon jól állt neki. Éreztem, hogy az arcom felforrósodik, minden bizonnyal teljesen vörös lehettem.

- Én... én csak - Hát ez remek! Gyerünk Madelaine, szedd össze magad! - Honnan tudtad, hogy hol vagyunk? - nyögtem ki nagy nehezen a kérdést magyarázkodás helyett, ami már azóta foglalkoztatott, hogy olyan váratlanul és hirtelen felbukkant, amikor kezdett kényelmetlenné válni a helyzet.

- Nem tudtam - válaszolt rögtön, talán túl gyorsan is. Gyanakodva ráncoltam a homlokom.

- Te követtél minket? - kértem számon és a tekintete elárulta, hogy igazam van. - Végig ott vártál a ház előtt, ugye? Miért? - Újra mérges voltam, de ez sokkal elviselhetőbb és kezelhetőbb érzés volt, mint amikor alig egy perce elpirulva álltam előtte, mert rajtakapott, hogy bámulom.

- Tudtam, hogy hamar elfogtok jönni a buliról, nem a te világod az ilyesmi - vonta meg a vállát.

- Mert te aztán tudod, hogy mi az én világom - grimaszoltam. - Ne tegyél úgy, mintha ismernél, mert semmit nem tudsz rólam - kértem nyugodt hangnemben és már készültem visszamenni a szobámba, amikor Austin hangja megállított.

- Talán, ha hagynád, jobban meg tudnálak ismerni.

Megfordultam és újra a fiúra néztem. Az arca nem árult el semmilyen érzelmet és ha nem a saját fülemmel hallottam volna, amit az előbb mondott, el sem hiszem. Összezavarodtam, nem tudtam, mit mondhatnék erre, ezért válasz helyett inkább közelebb léptem, kivettem a kezéből a vattapamacsot és nekiláttam, hogy eltüntessem a szeme alatti zúzódást.

Mikor ujjaim az állát érintették, kicsit megrándult az arca és élesen beszívta a levegőt. Szándékosan kerültem a tekintetét, ez volt az első alkalom, hogy tudatosan ilyen közel voltam hozzá és próbáltam elnyomni a fejemben lévő hangot, amely azt harsogta: csókold már meg!

- Így már sokkal jobb. - A hangom nem volt több suttogásnál, mikor elhúzódtam tőle és hátraléptem, hogy növeljem a köztünk lévő távolságot és végre fellélegezhettem.

- Mad? - Austin kérlelve nézett rám, még mindig a válaszomra várt.

- Ez túl bonyolult - ráztam a fejem sajnálkozva. Addig hátráltam, amíg el nem értem a kijáratot, átléptem a küszöböt és megkapaszkodtam az ajtófélfában. - Jó éjt, Austin. - Mielőtt hátat fordítottam volna, még elkaptam, ahogy az arca megkeményedik a szavaim hallatán, feltételezhetően megbántottam, hogy elzárkóztam előle, de nem tehettem mást.

Féltem, hogy a múltban történtek újra megismétlődnek, ha túl közel engedem magamhoz. Ennek nem szabad még egyszer megtörténnie.

22 megjegyzés:

  1. Válaszok
    1. De akkor hogy fogod tovább olvasni? :O
      Na, ugye! ;)

      Törlés
  2. Te joo isten*.* egesz ejjel olvasnam

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Én meg egész éjjel írnám, csak nem mindig jön az ihlet! :)

      Törlés
  3. Úristen!!Hát ez eszméletlen volt,miért nem csókolta meg??meghalok!siess a kövivel,puszi ♥

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm szépen! Hát, most nem volt csók, remélem nem nagy csalódás! :) Puszi <3

      Törlés
  4. Jaj úristen fantasztikus lett.:) *-* <3

    VálaszTörlés
  5. Georgina (ez az igazi nevem! :D)2014. július 25. 23:25

    Wíí.:D nagyon tetszett ez a rész. :D Kár, hogy Desiree és Mad összevesztek, de úgyis kibékűlnek. (legalábbis remélem :D) szerintem, így jobb, hogy Madd nem csókolta meg Austint, így nincs annyra elsietve a 'dolog' :D (istenem, ez de hülyén hangzott..) Austintól olyan jó volt, hogy nem árulja el Michelenek. nagyon jó rész lett, imádom :D ♥

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Georgina (ez az igazi nevem! :D)2014. július 25. 23:26

      Ja, és a búnyót megkaptam, csak másképp. :D

      Törlés
    2. Szia drága!
      Örülök, hogy tetszett. Hogy Mad és Dess kibékülnek-e, az hamarosan ki fog derülni, szóval no para!
      Igen, a csókkal kapcsolatban én is így gondolom: jobb később, mint soha! :)

      Törlés
    3. És igen bunyó is volt, lehet nem is utoljára! ;)

      Törlés
  6. URISTEN ♣♥♥

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Remélem, ez jó úristen és nem "úristen, de rossz lett" :)

      Törlés
  7. Egyszerűen FANTÖRPIKUS, nem tehetek róla, megszerettem! A blogot, a sztorit, a szereplőket.... ÁÁÁÁ!!!
    Vetekszik a SzJG-vel! ;)
    Folytatást, gyorsaaaan! :P
    Brin:)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Drága Brin!
      Amikor olvastam, hogy az SZJG-hez hasonlítod, hát, akkor sikítottam egyet, de komolyan! Viszont nem, olyan jó író nem vagyok, lehet nem is leszek! :) Köszönöm! <3

      Törlés
    2. De igen, ha nem is pontosan, de majdnem annyira jó vagy :D
      És igen, dícséretnek szántam az SzJG-set, mert az egy k...rva jó könyvsorozat! Jesus, imádom Cortezt! xD
      Mind1.... :)
      Amúgy meg semmiség, igazán nincs mit! :)
      Brin:)

      Törlés