PROLOGUE

Sziasztok drágák!

Végre-végre eljött ez a pillanat is: a blog hivatalosan megnyitja kapuit!... Na jó, igaz még csak a Prológussal, az első rész június 15-ig még várat magára. agyon remélem, hogy tetszeni fog a történet, mert már elég régóta dolgozom rajta és megpróbáltam/om a lehető legjobban megírni! Bízom benne, hogy sikerül. Most pedig nincs más hátra, mint, hogy jó olvasást kívánjak ehhez a szösszenethez!
Ui.: A visszajelzéseknek még mindig örülök! :)            _________________________________________________

Sok ember nem tudja milyen, ha az embernek nincs családja. Ha nincs apukája, aki esti mesét olvas neki és ha rossz kedve van megcsikizi, hogy felvidítsa. Ha nincsenek testvérei, akikkel játszhat és akik megvédik, ha valaki bántani akarja. Ha nincs nagymamája, aki finom sütit süt neki és megölelgeti. De a legrosszabb, ha nincs anyukája, aki mellette álljon. Aki támogat, bármilyen döntést is hozz és elmondja, ha hibáztál. Aki mindig ott van neked, csak egy szavadba kerül. Nem tudják milyen mindezek a dolgok nélkül felnőni, egyik helyről a másikra költözni és azt érezni, hogy sehol sem vagy szívesen látott, nem vagy odavaló. Hogy csak teher vagy mindenki nyakán...

Ahogy én sem tudtam, milyen szerető családban élni... egészen mostanáig. Mert talán ez az a hely, amit minden viszontagság és rossz pillanat ellenére az otthonomnak hívhatok.