2014. június 17., kedd

CHAPTER TWO

Szép estét!
Mivel olyan drágák voltatok, hogy már az első rész feltétele után lett 6 új olvasóm, valamint kaptam 12 hozzászólást, ezért úgy gondoltam, meghálálom valamivel és a következő rész tűnt a legjobb ötletnek. Már csak azért is, mert ebben már helyet kapott Austin is, még ha nem is hosszú időre, de nyugalom, a jövőben ez nem így lesz!
Köszönöm szépen az eddigi visszajelzéseket, nagyon jól estek és továbbra is kíváncsian és örömmel várom őket! Jó olvasást! :)
__________________________________________________

Michele otthona alig húsz percnyire volt az árvaház intézményétől, mégis, mintha egy teljesen más világba csöppentem volna. Az utcák szélesebbek voltak, a házak sokkal nagyobbak és a tengerpart csak néhány méterre volt a hátsó kerttől. Éppen ezért a forgalom is jóval kisebb, mivel ezek a házak hatalmasak és nem kis összegbe kerülhetnek, ezért nem mindenki engedheti meg magának, hogy itt lakjon. 

Nem is értettem, hogy Michele hogyan képes fenntartani egyedül ezt a házat és bár elég kíváncsi voltam a mikéntjére, nem kérdeztem rá a dologra, csak magamban tűnődtem el ezen. - Menjünk be! - javasolta Michele, mire félretettem minden ilyesmivel kapcsolatos gondolatot és beleegyezően bólintottam.

A lakás - ha ez lehetséges egyáltalán - belülről még nagyobb volt, mint kintről látszott. Az előszobában automatikusan kibújtam a viseltes Conversemből, nehogy összekoszoljam a padlót, ami olyan tiszta volt, hogy szinte láttam a tükörképem. Az egész ház irreálisan világos, tiszta és tökéletes volt. 

Ennek ellenére tetszett a gondolat, hogy egyszer talán képes leszek az otthonomnak hívni... persze, ha Michelenek nem lesz elege belőlem és rövid úton visszakerülök az árvaházba. Ezt viszont minden áron el akartam kerülni, elegem volt abból a helyből. Megígértem magamnak, hogy megpróbálok a lehető legjobban viselkedni... de akkor még nem számoltam a fiával és az esetleges következményekkel.

Amíg Michele lepakolta a holmiját, addig a nappaliban álldogáltam és körbeforogva a legkisebb dolgoktól kezdve szemügyre vettem a berendezést. A falakon rengeteg fénykép, a legtöbb Michele-t és a fiát ábrázolta, egészen kicsi korától. A kanapéval szemben egy - az egész szemközti falat elfoglaló - szekrénysor kapott helyet, házimozival, hatalmas plazmatévével és minden egyéb kiegészítővel. Láttam már ilyet, amikor néhány másik családnál voltam, de sosem érhettem hozzájuk, nehogy valamit elrontsak. 

- Ha gondolod, ebéd után szólok Austinnak, hogy mutassa meg, hogyan működik - állt meg mellettem Michele, miközben a tévé melletti Xbox-ot tanulmányoztam. - De előtte szeretnélek körbevezetni a házban és megmutatni a szobádat - ajánlotta fel, mire esetlenül bólintottam és összehoztam egy gyenge mosolyt.

Michele-t követve keresztül vágtam a nappalin, ahonnan a konyhába jutottunk. Az egész helyiséget egy szóval lehetett volna jellemezni: ragyogó. Mindenhol csillogó króm és a márványpult tükörsima felületéről majdhogynem vakítóan verődött vissza a fény. Olyan volt, mintha még sosem használta volna senki, de nem ez döbbentett meg a legjobban. Sokkal inkább a hátsó fal egészét beterítő üvegajtó és a mögötte rejtőző terasz, aminek nagy részét egy medence foglalta el.

Az első gondolatom az volt, hogy minek egy medence a kertbe, mikor alig öt percre van a tengerpart, a hűs vizével és puha homokjával, de végül mégsem mertem rákérdezni, csak mentem tovább Michele után, aki az emelet felé vette az irányt.

- Elég sok szobánk van, elsőre talán kicsit nehéz lesz eligazodni, de majd megszokod - magyarázta készségesen, miközben benyitott egy egyszerű, fehér ajtóval zárt szobába. - Ez lesz a te szobád. Kicsit rendezgettem és vettem néhány dolgot, de persze azt változtathatsz rajta, amit csak szeretnél - állt félre mosolyogva, hogy beengedjen.

Őszinte kíváncsisággal léptem át a küszöböt, tekintetem gyorsan körbe futtatva a helyiségen, majd besétáltam középre és még egyszer szemügyre vettem mindent, ezúttal alaposabban.

A szoba egyik falát betakaró fehér szekrénysor és a szemközti oldalon helyet kapó hatalmas francia ágy tökéletes összhangban volt a lila falakkal, az ajtóval szemben pedig egy üvegajtóval ellátott erkélyen akadt meg a szemem. Az egész úgy nézett ki, mintha valaki megkérdezte volna tőlem, hogy milyen szobát szeretnék, aztán mindent megpróbált a lehető legpontosabban megcsinálni.

 A helyiség összességében gyönyörű volt és ahogy Michele-re pillantottam, láttam rajta, hogy izgatottan és kissé talán idegesen várt a reakciómra.  - Ez fantasztikus, nagyon tetszik. Köszönöm! - hálálkodtam és ez alkalommal őszinte volt az arcomon virító mosoly, annak ellenére, hogy még mindig idegenül éreztem magam itt, a nő igyekezete jóérzéssel töltött el.

- Nagyon szívesen, ez a legkevesebb, drágám - simított végig a vállamon és arcáról könnyen leolvasható volt, hogy jócskán megkönnyebbült szavaimat hallva. 

Csak most esett le, hogy végig azon izgult, hogy jó benyomást tegyen rám. Akár lázadhattam volna, ahogy mindig is tettem... de nem akartam elcseszni egy újabb esélyt, hogy végre én is kapjak egy családot - legalábbis egy anyukát -, aki szeret. Túl régóta nem kaptam ilyen törődést, amit Michele-n már az első perctől fogva éreztem, ezért meg akartam felelni neki. Legalább csak annyira, hogy ne küldjön vissza.

 - Most magadra hagylak, hogy nyugodtan berendezkedhess - mosolygott rám. - Ha kész a vacsora, majd szólok és ha szeretnél zuhanyozni, a fürdőt a szobáddal szemközti oldalon, balra találod - foglalta össze röviden a mondandóját, majd elhagyta a szobát.

Amint becsukódott utána az ajtó, hanyatt löktem magam az ágyon és szinte besüllyedtem a puha ágynemű közé. Eddig ez a legjobb hely és Michele is nagyon kedves... már csak a fiára voltam kíváncsi. Még mindig rossz érzéseim voltak vele kapcsolatosan, de reméltem, hogy ez csak a múltbéli emlékeim miatt van. 

Néhány perc csendes tűnődés után megfogadtam Michele tanácsát és a cuccomat összeszedve a fürdőbe indultam, hogy még ebéd előtt felfrissítsem magam. Nem húztam el sokáig a tusolást, alig húsz perc múlva már lefelé tartottam a lépcsőn. Bár Michele még nem szólt, de szándékomban állt felajánlani a segítségem, muszáj elkezdenem meghálálni, hogy magához vett.

Viszont mielőtt beléptem volna a konyhába, beszélgetés foszlányai ütötték meg a fülemet. Tétován hátraléptem, nem akartam hallgatózni... egészen addig, míg el nem hangzott a nevem. Akkor megtorpantam és a fal mentén közelebb csúsztam a konyha ajtajához, még egy gyors pillantást is megengedtem. Michele a konyhapultnál állt, éppen zöldséget hámozott, vele szemben, az asztalnál pedig gondolom a fia foglalt helyet. Nem láttam az arcát, mivel nekem háttal ült.

- Szóval Madelaine? Oké, anya, most csak szívatsz, ugye? Elárulnád, ezt mégis hogy gondoltad? - vonta kérdőre az anyját, mire Michele keze megállt a szeletés közben és felnézett a srácra. Gondolom, már előtte is rólam folyt a szó, csak a beszélgetés egy későbbi részét sikerült elkapnom.

- Miért? Megmondtam, hogy örökbe akarok fogadni és te beleegyeztél - emlékeztette komoly arccal. - Akkor most miért vagy ennyire ellene? Még nem is ismered!

- Igen, mert nem hittem, hogy komolyan gondolod! - tárta szét a kezét a fiú és fogadni mertem volna, hogy a szemét forgatta. Az én reakcióm legalábbis ez lett volna. - És nem vagyok ellene, csak tudom, hogy ezentúl nekem kell majd mindenhová kísérgetnem. Tudod, hogy milyen Lissa, nem hiányzik még egy kolonc a nyakamba - szántott végig ujjaival a haján, miközben kérdőre vonta az édesanyját.

Rohadt, vékony falak! Éppen eleget hallottam, ezért mielőtt Michele válaszolhatott volna, arcomra erőltettem egy mosolyt és beléptem a helyiségbe. Újdonsült nevelőszülőm rögtön kiszúrt magának, majd egy utolsó figyelmeztető pillantást vetve a fiára, ő is arcára varázsolta a megszokott mosolyát. - Örülök, hogy csatlakozol hozzánk, mindjárt kész az ebéd.

Austin megfordult és mikor végignézett rajtam, jól láthatóan meglepődött, talán nem azt kapta, amire számított. Összevonta a szemöldökét és ajkai között kis rés keletkezett, de én figyelmen kívül hagytam és Michelehez intéztem a szavaimat, mintha ő ott sem lenne.

- Gondoltam segíthetnék elkészíteni - vittem fel hangom végét kérdő hangsúlyba, de még végig sem mondtam, Michele azonnal rázni kezdte a fejét.

- Nem-nem! Ülj csak le, pár pillanat és elkészülök! Addig megismerkedhettek - biccentett a fia felé, ezért csak sután bólintottam és lehuppantam egy szabad székre, de még mindig nem vetettem tudomást a mellettem terpeszkedő srácról. És ez láthatóan zavarta őt.

- Austin vagyok - szólalt meg végül és felém nyújtotta a kezét.

Gyorsan Michele felé pillantottam és mikor láttam, hogy háttal áll, visszafordultam Austin felé és megengedtem magamnak egy közönyös pillantást, mire a fiú leengedte a kezét és furcsa tekintettel méregetett.

- Tudom. Hello - válaszoltam végül, de kihallatszott a hangomból a kelletlenség, amit Michele szerencsére nem vett észre, Austin viszont annál inkább. De részemről itt véget ért a beszélgetés.

Mikor Michele lerakta elénk a gőzölgő tálat hálásan elmosolyodtam. Éreztem magamon Austin pillantását, de hidegen hagyott. Megmutatom neki, hogy nem kell velem foglalkoznia, nem leszek kolonc a nyakán. Olyannyira nem, hogy figyelembe se fogom venni... úgy teszek majd, mintha nem is létezne.

20 megjegyzés:

  1. Uu, várom a következőt, ez is nagyon jó lett:) Nagyon jól írsz!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Drága Barbi!
      Köszönöm szépen, jól esik ezt hallani! :)

      Törlés
  2. nagyon jó lett!!! Kövit! :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm Szépen!
      Ui.: Legközelebb a végére biggyessz oda egy nevet is! :)

      Törlés
  3. Kérlek siess a kövi résszel. Éjjel nappal tudnám a blogod olvasni... ♥

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Drága Zsanett!
      Öt naponta fognak jönni a részek, azt hiszem ez még beleesik az elfogadható kategóriába! Bár nagyon örülök, hogy ennyire várod az újabb részt! :) X

      Törlés
  4. Jesszus Fruzsi,iszonyatosan tehetseg vagy! a blogodbol egy konyvet kene kiadni:) egesz eletemben ujra es ujra olvasnam! UJRESZT♥

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Jesszus drága, köszönöm szépen, bár még jobb lenne, ha a neved is tudnám! :D
      Azért attól még igencsak messze vagyok, hogy az én írásaim könyv formájában jelenjenek meg, de nagyon köszönöm, hogy így gondolod! :) X

      Törlés
  5. Úristen!!hát ez kurv@ jó(bocsi a kifejezésért) :) kíváncsi vagyok hogy alakul a kapcsolata Austinnal,siess a kövivel,puszi <3

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Drága Nikolett!
      Megbocsátottam a kifejezésért, inkább köszönöm szépen, hogy így gondolod! Azt megígérhetem, hogy nemsokára kiderül, hogyan is fog az a kapcsolat kibontakozni! :)

      Törlés
  6. Ez k joo! Nagyon de nagyon siess a kövivel! :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Kedves Jázmin!
      Nagyon köszönöm, örülök, hogy tetszett! :)

      Törlés
  7. Aaaah nagyon jóó lett.:) Gyorsan kövit.:D

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Kedves Catherine!
      Ismét csak köszönöm, örülök, hogy ez is tetszett/ik! :)

      Törlés
  8. Huhhhhh, IMÁDOM! :P :)
    Bírooom a csajszit, valamennyire hasonlítunk xD De csak kicsit... (Általában én is átnézek azon, aki megbántott/nem akarok tudomást venni róla)! :D
    Am Austin-os fan-siteról voltam Brinley1104! :) (ezentúl csak Brin, oké? :P)
    Gyorsan KÖVIT! :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Drága Brin! (Igen, olvastam ám! :D)
      Öröm ezt hallani, az az igazság, hogy Mad valamennyire én vagyok, egy icipicit akaratlanul is a saját magamról formáztam meg őt, hasonlóképpen, ahogy te is érzed!
      Örülök, hogy itt vagy, remélem, hogy a továbbiakban is maradsz! :)

      Törlés
    2. Nekem lenne kínzás, ha nem maradnék! :D
      Ezek szerint kicsit hasonlítunk! :P :)
      Brin <3

      Törlés
    3. Örülök, hogy így gondolod! Igen, úgy tűnik van bennünk valami közös! :D X

      Törlés
    4. :D
      (Gondolom, sejted, kilétem... :P)

      Törlés
    5. Sőt, biztos vagyok benne! :D

      Törlés