2014. november 23., vasárnap

CHAPTER TWENTY-FOUR

Sziasztok! 
Bocsánat, hogy megint kihagytam egy hetet. Nem mondom, hogy nem lett volna időm feltölteni a részt, de valahogy mindig eltolódott, aztán el is feledkeztem róla... de most itt van! Nekem személy szerint nagyon tetszik, szerintem aranyos lett és felszínre kerülnek olyan dolgok, amik fontosak lesznek a jövőben is. Remélem, hogy tetszeni fog! :)
__________________________________________________

Órák óta feküdtünk egymás mellett, hol csókolóztunk, hol csak bámultunk egymás szemébe. Volt, hogy felnevettem, magam sem tudom, mi volt olyan vicces, aztán Austin is csatlakozott és percekig küszködtünk, hogy lecsillapodjunk. Tökéletes délután volt, az első hosszú idő óta, mikor nem rágódtam azon, hogy mit is művelek, csak élveztem a pillanatot.

- És most mi lesz? - fordultam egyszer csak Austinhoz, aki éppen az egyik hajtincsemmel játszott, de a kérdésemre felemelte a fejét és értetlenkedve felvonta a szemöldökét.

- Mivel mi lesz?

- Velünk - válaszoltam, majd felnyomtam magam és hátamat a kanapé karfájának vetve néztem le a fiúra, aki most fejét az ölembe hajtotta. Eleget téve a vágyamnak, a hajába túrtam, ujjaim végigsimították a göndör fürtöket, mire Austin becsukta a szemét és elmosolyodott, ettől pedig az én ajkaimra is kiült egy kis mosoly.

- Mi lenne? A barátnőm vagy, én a barátod és ebben az a különösen jó, hogy akkor csókolhatlak meg, amikor csak akarlak - vont vállat, majd felkönyökölt és közelebb hajolt, mintha bizonyítani akarná az elméletét, de két kezem közé fogva az arcát, megállítottam, rosszalló fejcsóválással kísérve a mozdulatot.

- Nagyon jól tudod, hogy ez nem így van. Attól, hogy én megengedem, ez még ugyanúgy tilos - utaltam a kettőnk között történő dolgokra. Ám úgy tűnt, Austint egyáltalán nem érdekli, hogy éppen most is megszegjük a törvényt, amint rájött, hogy nem tréfának szántam a csók dolgot, valamiféle békés hangulatba zuhant és nyoma sem volt az előző hetek idegességének rajta.

- Nem tudom, hogy mi lesz - szánta rá magát a válaszra. - Lehet, hogy kinyírjuk egymást, ha valamiben nem fogunk megegyezni, ki tudja? - vigyorgott rám, mire élesen beszívtam a levegőt és megforgattam a szemem. - De az a fontos, hogy most itt vagyunk és ezt az időt kell kihasználnunk. És érezd különlegesnek magad, mert te vagy az első lány, akinek ilyen nyálas dolgokat mondok - tette hozzá, csak, hogy megölje a szép pillanatot.

Meglepetten néztem rá. Még nem sokszor hallottam őt ilyen komolynak és őszintének, megint egy újabb oldalát ismerhettem meg. Tetszett, hogy ennyire megnyílik előttem, ettől tényleg különlegesnek éreztem magam, még ha nem is voltam az.

- Tuti, hogy az enyém lesz az utolsó szó a vitákban - jegyeztem meg félvállról, majd fogtam a két joystick-ot és az egyiket odadobtam neki. - És az is, hogy most lealázlak bármilyen játékban!

 Austin szemében játékos fény villant, majd ülő helyzetbe tornázva magát, azonnal válaszolt a kihívásomra. - Ó, azt csak szeretnéd! Évek óta ezeken edzem magam, senki sem tud elverni! - hangsúlyozta ki a senki szócskát fölényesen.

Válaszul csak rámosolyogtam, aztán bekapcsoltam a játékot és visszaültem mellé a kanapéra. - Azt majd meglátjuk - motyogtam, szándékosan úgy, hogy ő is meghallja. - Ne csak a szád legyen nagy, mutasd, hogy mit tudsz!

- Ó, bébi, hidd el, nem csak a szám az egyetlen testrészem, ami nagy - kacsintott rám, mire tekintetem akaratlanul is lefelé vándorolt. Erre a fordulatra igazán nem számítottam, ezt mutatta az is, hogy belepirultam a srác eme mondatába, amit ő győzedelmes vigyorral nyugtázott.

Úgy tűnt, Austin - egyenlőre - beérte ennyivel is, mert ezután a játékra terelte a figyelmet és a következő két órában nem került szóba semmilyen kínos téma... kivéve talán azt, hogy csúnya vereséget szenvedtem bármelyik játékban, amit csak kipróbáltunk, hiába bizonygattam az elején, hogy ez pont fordítva lesz.

Viszont nem vetette a szememre a győzelmét, helyette magához húzott és egy futó csókot nyomott a szám sarkába. - Gyakorlás kérdése az egész, legközelebb jobb leszel - biztatott. Mielőtt azonban válaszolhattam volna, a gyomrom sürgető korgása félbeszakította a beszélgetésünket. - Éhes vagy? - mosolygott rám a fiú, mire bólintottam. A játék hevében nem is éreztem éhséget, most viszont a gyomrom jelezte, hogy a reggeli már nagyon régen volt.

Austinnal azonban még az ebédkészítés sem volt problémamentes. Amikor felvetettem, hogy megcsinálhatnánk mi az ebédet, hogy ezúttal ne Michelenek kelljen vele bajlódnia, azonnal beleegyezett, de már egy olyan egyszerű feladat, mint a zöldségek felszeletelése is nehéznek bizonyult számára, így az ebéd helyett, a kezén lévő vágást kellett leápolnom. Emiatt Michele az elkészült zöldséges ravioli helyett, egy bekötözött kezű Austint talált. Miközben én nevetve meséltem nevelőszülőmnek Austin bénázását a szeletelő késsel, a fiú végig duzzogva ült mellettem, de amikor békítően rámosolyogtam, karját körém fonta és közelebb húzva, nyomott az arcomra egy puszit. Michele arcán egy pillanatra meglepettség suhant át, én elpirultam, Austin viszont mintha semmit sem vett volna észre az egészből.

- Jól van kisfiam, amíg Maddy-vel elkészítem az ebédet, inkább kerüld a konyhát - állt fel végül az édesanyja és a törlőruhával kihessegette a fiút, aki vigyorogva, feltartott kézzel hátrált.

Próbáltam neki jelezni, hogy ne hagyjon magamra, hiszen - ellentétben vele -, én tudtam, miért akar velem kettesben maradni Michele. Hogyan is lehettem olyan bolond, hogy abba nem gondoltam bele, ő mit fog szólni ehhez az egészhez? Austin azonban nem vette a lapot és két másodpercen belül már ott sem volt. Michele becsukta az ajtót és felém fordult, épp, amikor kibukott belőlem:

- Michele, én annyira sajnálom! Hidd el, nem szándé... - Az asszony azonban felemelte a kezét, hogy elhallgattasson, így félbehagytam a mondandóm és idegesen beharaptam a szám szélét. Biztos voltam benne, hogy mindjárt a fejemhez vágja ugyanazokat a dolgokat, mint amit Dominic szülei is mondtak nekem. Hogy nem ezt várták tőle, és csalódtak bennem...

- Maddy, te is nagyon jól tudod, hogy ez nem helyes - kezdett bele, mire csak szégyenkezve bólintottam, lehajtottam a fejem és a márványpultra szegeztem a tekintetem. Nem tudtam volna így Michele szemébe nézni.

- Tudom és nagyon sajnálom. Nyugodtan vedd fel a kapcsolatot az intézettel, addig megyek és összeszedem a cuccom. - A végére elhalkult a hangom, torkomat szorították a feltörni készülő könnyeim. Végre volt egy otthonom, ahol szerettek, erre elcsesztem. Megint.

- Ó drágám, miről beszélsz? - Michele olyan hitetlenkedve tette fel a kérdést, hogy muszáj volt felnéznem rá. Arca ugyancsak értetlenséget tükrözött, bizonyára az előbbi szavaim miatt. - Észrevettem, hogy mostanában Austin nem volt túl jól és egyik nap hallottam, hogy vitatkoztok. Azt is, hogy miről volt szó, és bevallom, egy pillanatra elöntött a kétségbeesés, amiatt, amit tenni készültök... vagyis leginkább ő. Viszont bíztam benne, hogy te helyesen fogsz cselekedni.

- Én...

- Hadd fejezzem be, drágám! - Michele hangjában nem volt semmiféle él, mégis arra késztetett, hogy becsukjam a számat és végighallgassam. - Látom, hogy mi zajlik le Austinban és azt is, hogy te hogyan érzel. Én nem fogok semmit megtiltani, hiszen nekem az a legfontosabb, hogy boldogok legyetek. Ha így, hát így... - Egy pillanatra elhallgatott és halványan elmosolyodott. - De arra kérlek, hogy vigyázzatok. Téged kérlek meg, mert ismerem a fiam, tudom, hogy néha makacs és forrófejű, van, hogy nem érdeklik a következmények, de nem akarom, hogy bírósági ügy legyen a vége. Már a lányom vagy, nem élném túl, ha emiatt elvennének tőlem - tárta ölelésre a karját, a megszokott, szívmelengető mosolyával.

Michele utolsó mondata feltette az i-re a pontot. Kitört belőlem a sírás, előrevetettem magam és szorosan átöleltem. Régóta csináltam már ilyet, anya után senkit nem akartam így megölelni. Úgy éreztem, őt senki sem pótolhatja, de Michele most rácáfolt erre. Habár sosem lesz az anyukám, viszont megmutatta, hogy miután úgy érzed, mindent elvesztettél, jöhet egy olyan személy, aki megmutatja, hogy igenis megvan mindened, ami számít.

9 megjegyzés:

  1. Nagyon tetszett.:) Gyorsan kövit:* <3

    VálaszTörlés
  2. Fantasztikus!!imádom!!annyira cukik!!siess a kövivel,puszi
    Niki <3

    VálaszTörlés
  3. Nagyooooooooooon joooooooo volt gyorsan hozzd a kovit!!!!! ♥

    VálaszTörlés
  4. Mondtam mar, hogy imadlak?
    Imadom ahogy irsz, imadom a tortenetet, egyszeruen annyira jo, hogy az hihetetlen!

    VálaszTörlés
  5. Uuu nagyon jo volt!!!!!!!! :D Gyorsan folytasd legysziii!! :D

    VálaszTörlés
  6. Fantasztikus lett.Siess a következővel :)

    VálaszTörlés
  7. Jajjistenem ez annyira jó!!! *0*

    VálaszTörlés